3.Fejezet- Hopeville: az első napok

Nyár vége van, és én itt ülök a kocsi hátsó ülésén, gondolkozom. Már több, mint egy hónapja élek életem teljes tudatában. Az ominózus este óta Maggie nénivel nem is nagyon beszéltünk erről. Rengeteg kérdés kavarog bennem. A költözést hamar megszerveztük,ma reggel végleg elhagytuk Londont. A kis hátizsákomban lévő dolgok kivételével mindenünk Hopevilleben van már. Csak mi nem. Percek kérdése, és odaérünk. Visszaköltözünk abba a házba, ahol megszülettem. Ahol anya meghalt. Megrémiszt a tudat, hogy olyan házban fogok lakni, ahol meghalt valaki. Nem is akárki-az édesanyám. Maggie néni se szól semmit. Csak az utat nézi, némán vezet. Kíváncsi vagyok a házra, a környékre, mindenre. Befordulunk egy sarkon,és egy kis utcában találjuk magunkat. Maggie néni mindenre emlékszik, megáll egy hatalmas ház előtt.
-Megérkeztünk- szól hátra
Némán kiszállok az autóból, és követem. Kulcsokat vesz elő, azokkal nyitja a kaput. Egy másik kulcscsomóval a ajtót is kitárja. Tátva maradt a szám. Odabent minden tiszta, sehol egy pókháló, pedig 15 évig senki se lakott a házban. De érthető, Maggie néni takarítókat küldött ide. Az ajtó egy tágas előtérbe vezet, ahonnan három ajtó nyílik, és egy lépcsős az emeletre.
-Itt volnánk- sóhajt nagyot Maggie néni - Megmutatom a szobádat. Megindul, fel a lépcsőn, és a tetején balra fordul. A rövid folyosó végén egy fehér ajtó áll, és egy fából készült, rózsaszín A betű függött rajta.
-Ez lett volna a babaszobád, és most ez lesz a szobád is. Lépj be, nézz körül, addig megnézem, hogy minden rendben van-e.
Kitárom az ajtót, és fennakadnak a szemeim. Egy gyönyörű, világos helyiség, halvány, türkizes falakkal. A hatalmas ablak előtt széles párkány, arra puha plédet és egy párnát raktak. Az egész szobám kör alakú, hatalmas baldachinos ággyal, fehér bútorokkal, és egy kis ajtóval, ami mögött saját fürdőszoba lapul. Elmosolyodom, és becsukom magam mögött az ajtót. Maggie néni a lépcső mellett áll, és int, hogy menjek vele. A szomszéd szobába lép be, és vesz egy nagy levegőt. Ott csak egy ágy van, egy szekrény, és egy kis asztal.
-Ez az a szoba, ahol a világra jöttél. És ez az, ahol... Ahol Serena meghalt- az utóbbit magának mondta, szemét elfutják a könnyek. Megölelem, és kihúzom a szobából. A ház többi részét is megmutatja, a konyhát, a nappalit, az ebédlőt.. A szobámban magamra maradok a gondolataimmal, mindent elrendezek. Az ágyam puha,és kényelmes, lehunyom a szemem. Ideje aludni....



Eltelt kilenc nap. A mai napon kívül semmit se mozdultam ki a házból, ma is csak azért, mert suliba kellett mennem. A ház gyönyörű, de egy részem sajog az emlékek miatt. Maggie nénin is látom, hogy néha szomorú, de lassan megszokjuk a helyzetet. Reggel is ő keltett, mire ásítottam egyet, és kikászálódtam az ágyból. Az új iskolámban az az érdekes, hogy egy óra kivételével ugyanazt tanítják, mint egy rendes suliban, mert nekünk is meg kell tanulnunk beilleszkedni a társadalomba. Van azonban egy különóra, ami tehetséggondozás néven fut, itt fejleszthetjük tökéletesre a képességeinket. Továbbá nincs egyenruha, se ünneplő, mindig azt hordasz, amit akarsz. A szekrényemből előszedtem a farmeromat, és egy ujjatlan, fehér inget. Megfésültem a hajamat, és a fülem mögé fésültem. Nem szeretek feltűnősködni, nem hordok élénk színeket,minden ruhám fehér, fekete vagy bézs,  nem sminkelek, így érzem jól magam. A földszinten cipőt húztam, és hagytam, hogy Maggie néni elvigyen a suliba. Az épület előtt kirakott, fogtam a táskámat és kiszálltam. Felbaktattam a lépcsőn, és betoltam az ajtót. Odabent minden úgy nézett ki, mint egy hétköznapi gimi, de mégsem volt az. A büfé előtt nagy sorok álltak, a szekrények előtt diákok beszélgettek.. Megkérdeztem a portást, hogy merre van a tizenhármas terem, és elindultam arra, amerre mutatott. Az ajtó előtt megálltam, és vettem egy mély levegőt. Lenyomtam a kilincset, és besétáltam az osztályba. Odabent senkinek se tűnt fel, hogy ott vagyok. Klikkekbe verődve beszélgettek, nevettek. A semmiből egy vörös, egyenes hajú lány tűnt fel, megállt előttem, és megszólalt:
-Jasmine Styles vagyok, engem kértek meg, hogy mutassam meg a sulit. Remélem jól fogod magad érezni. Jól vagy? Elég sápadtan festesz..
-Nem, persze, jól vagyok-mosolyodtam el- Nyáron nem nagyon láttam napot. Avery Belle Matthews. -végignéztem Jasminen. Hatalmas, zöld szemeivel nagyon szép volt. Ahogy észrevettem, stílusban nagyon nem egyezünk. Kockás miniszoknyát viselt térdzoknival és piros pólóval. Pár másodperc múlva megint beszélni kezdett, valami kegyetlenül hadart, alig tudtam rá figyelni, de megértettem amit mondott. Ő apai ágon alakváltó, az anyukája egyszerű asszony, így ő is a hibridek közé sorolható. Elmagyarázta, hogy ebben a suliban minden év elején van egy nagy buli, ahol mindig történik valami, az órákon szabadon mászkálhatsz, a menzán nem érdemes enni mert fix a gyomorrontás, és hogy a diákok többsége köztudottan őrült. Figyelmeztetett, hogy melyik tanárokkal vigyázzak, és hogy maradjak mindig mellette, nehogy eltévedjek. Ma még nem voltak órák,csak az évnyitó, úgyhogy hamar hazaértem. Jasmine megadta az elérhetőségeit, és este érkezett egy barátfelkérésem Facebookon. Ő volt az. Beszélgettünk egy órányit, aztán elköszöntem tőle. Engedtem magamnak egy kád vizet, és relaxáltam egy kicsit.Amikor végeztem, lefeküdtem a pihe-puha ágyamba, és hamar elaludtam. Volt mit kipihennem.

2.Fejezet.- A vallomás

-Beszélnünk kell-ismételte meg, mintha magát győzködné-El kell mondanom valamit. Szárítkozz meg, és utána beszélünk.
-Maggie néni-hüledeztem- majdnem belefulladtam a kádba! Nem direkt csináltam, elaludtam! A tincs a hajamban se tőlem került oda!-sírtam el magam. Nem tudtam, miért nem hisz nekem. Hisz mindig őszinte voltam hozzá. Bár, ez az egész annyira hihetetlen.. Nevelőm ott hagyott egyedül a fürdőben, és én összeszedtem magam. Háromnegyed órával később leültem Maggie nénivel szembe a fotelba, és ránéztem. Sóhajtott egy nagyot, és megszólalt:
-Nem mondtam el mindent a szüleiddel kapcsolatban. Anyád megkért rá, hogy neveljelek téged úgy, mint egy egyszerű gyereket, de most muszáj elmondanom neked az igazságot. A szüleid.. A szüleid nem voltak átlagos emberek. Ők.. Mások voltak.
-Ezt nem teljesen értem-makogtam- Híresek voltak?
-Nem, egyáltalán nem. Úgy értem, hogy.. Se apád, se anyád nem volt teljesen ember.
-Mik voltak akkor, talán mágikus lények?-nevettem el magam hitetlenkedve
-Nem is gondolod, hogy mennyire beletrafáltál. Nem mondanám, hogy lények voltak, de nem voltak igazán emberek. Anyád nimfa volt.-közölte egyszerűen
-Tessék?! Ugye csak viccelsz.. Ilyen nem létezik-győzködtem magam. Biztos valami tréfa..
-Pedig nagyon is létezett. Apád épp emiatt halt meg. A nimfák nem engedélyezik a más fajokkal való keveredést. Amikor megtudták, hogy anyád feleségül ment apádhoz, felkutatták, és elfogták őt. Megkínozták, és a sérüléseibe halt bele. Anyád majdnem belerokkant, amikor megtudta. Megtagadta a családját, és elköltözött. Nyolc hónapra rá megszülettél te, és anyukád elhunyt.
-Apa mi volt?-vágtam közbe
-Apád születése óta látnok volt. Ez még mindig sokkal emberibb, mint egy olyan nő, ami nem embernek született, de a látomásai bármely napszakban elérhették őt, leggyakrabban az álmaiban.
-Ez hihetetlen-suttogtam- Ennyi évig titkoltad?
-Nem tehettem mást. De most, hogy a hajadban megjelent a Csík, muszáj volt elmondanom.
-Miért van ez a csík? Ennek köze van a szüleimhez?
-A lények világában akkor jelenik meg egy a többitől eltérő színű tincs a hajban, amikor a szülők nem azonos fajból származnak, és őbenne is rejlik mágikus képesség.
-Milyen képességem van nekem?-döbbentem le totálisan
-Emlékszel, hogy mindig panaszkodtál a fura álmaid miatt? Azok látomások voltak, drágám.
-Akkor azok mind megtörténtek, vagy történni fognak?-riadtam meg. Nem akartam, hogy a kádban átélt látomásom megtörténjen
-Miért? Láttál valamit?
És akkor elmeséltem neki. Hogy egy Rufus nevű fickó valami fontosat szerzett meg és adott át egy fekete hajú nőnek, és hogy megfenyegették őt, hogy úgy fog járni, mint a testvére.  Ám amit ekkor tudtam meg, az az eddigieknél is jobban megrémített.
-Rufus?-kérdezte elhűlve Maggie néni- Csak nem? Az nem lehet.. Ó, te jó ég!..-suttogta
-Mi történt? Rosszat mondtam?
-Nem. Attól tartok, hogy a férfi akit láttál, Rufus Matthews, a tulajdon nagybátyád. A látomásodból arra tudok következtetni, hogy beleszeretett egy nimfába. A nő valószínűleg megzsarolta, és ő vagy engedelmeskedik, vagy meghal.
-Uramisten-sápadtam le- Nem is tudtam, hogy van egy nagybátyám! Maggie néni, segítenünk kell rajta! De ki lehet az a nő, aki ennyire kegyetlen vele? Ki tehet ilyet?
-A leírásod alapján egyértelmű. Nem szívesen mondom ezt, de csakis Felicity lehet az. Ő egy bukott nimfa, Ave. Évekkel ezelőtt történt, hogy szövetkezett a gonosszal, amiért száműzték őt. Azóta megbánta a tettét, de a száműzetést nem oldották fel. Azóta is azért harcol, hogy újra nimfa lehessen, és úgy tűnik, a végsőkig elmegy. Én nem tudok ellene tenni semmit, hisz egyszerű ember vagyok. De te, Avery Belle Matthews, te képes lehetsz rá. Azt hiszem, hogy ideje lesz visszaköltöznünk Hopevillebe. Nem véletlenül hívják a remény városának. Az egész város mágikus lényekkel van tele, és van ott egy iskola is. Mindenről gondoskodni fogok, és mindent megteszek, hogy már a jövő héten költözni tudjunk- határozta el magát Maggie néni. Én még mindig lesokkolva ültem a fotelben.
Hibrid vagyok, az életem tele van titkokkal. Meg kel mentenem a nagybátyámat-akit nem is ismerek- egy gonosz nőtől, és emiatt költöznöm kell a világ végére, hogy kijárjak egy hülye iskolát? MI VAN?!- zaklatottan a szobámba rohantam, és magamra zártam az ajtót. Az ágyamba süppedve szorosan lehunytam a szemem, és próbáltam felfogni a történteket.
Ó, drága anyukám, bárcsak te is itt lennél velem, hogy segíts rajtam! Drága apukám, annyi kínt éltél át miattunk, és már te sem tudsz mellettem állni!- patakzottak a könnyeim. Tizenöt évesen félek, hogy el fogok bukni. Ma tudtam meg, hogy különleges vagyok, a látomásaimon kívül egyik képességemet se ismerem-már ha van egyáltalán. Egyre lassabban lélegeztem,és egy idő után lecsitultam. A könnyeim folytak mindenhol, és álomba sírtam magam.

1.Fejezet.-15 évvel később, amikor a dolgok elkezdődtek

Napfény világított a szemembe. Kinyitottam,majd felültem az ágyamban.Az órámra nézve láttam, hogy ideje suliba mennem. Semmi kedvem se volt hozzá, de tudtam, hogy Maggie néni megöl, ha ellógom az utolsó napot. Éjjel alig aludtam, mert iszonyúan fájt a fejem, de meglepve tapasztaltam, hogy nyomtalanul elmúlt. Napok óta rémálmok kínoznak, ma például anyámat láttam meghalni. Ezt biztos nem tartjátok különösnek, de mégis az, ugyanis sosem láttam őt. A szülésbe halt bele, és nem is emlékszem az arcára. Apámat sem ismertem, meghalt, még a születésem előtt.Árván nőttem fel, csupán Maggie nénire számíthatok. Ő volt anya házvezetőnője. Amikor kicsi voltam, sokat mesélt anyáról, és ezek alapján felépítettem egy képet a fejemben. Sokat segített, hogy állítólag nagyon hasonlítok rá, neki is göndör,szőke haja volt és kék szeme, magasságban is egyeztünk. Nem lehetett egy óriás, hisz én is alig vagyok 160 centi.Kinyitottam a gardróbom ajtaját, de sehol sem találtam a szoknyámat. Egy szál blúzban lebattyogtam Maggie nénihez, aki hosszas gondolkodás után előkapta a szoknyámat egy ruhakupac alól.Egykori házvezetőnő lévén mindig rend van itthon, egyedül a vasalással nem halad. Én szoktam neki segíteni, de csak ha nagyon meg van csúszva. Gyorsan megfésülködtem, és hátrafogtam a hajamat egy lófarokba. Nem szeretek feltűnősködni, sose voltam egy hangos gyerek. Barátaim sincsenek, mindig is én voltam a különc árvalány, de ez nem zavar. Elindultam a suliba, ami London központjában van. 15 éve élek itt, a születésem után nem sokkal költöztünk ide. Maggie néni azt mondta, hogy azért, mert nem bírta elviselni az emlékeket, amik a házhoz kötötték. Az iskolába érve felmentem az osztályomba. Odabent mindenki tombolt, repkedtek a papírok, semmi jele nem volt annak, hogy iskolába vagyok. A tanárok ilyenkor mindig engedékenyek. Nyolckor feljött az osztályfőnök, és lekísért minket a tornaterembe. Az ünnepség elég hosszúra sikeredett, de amint kimondták az utolsó mondatot, a diákok tömegesen özönleni kezdtek a kijárat felé. Lassan én is hazafelé vettem az irányt. A lakásba érve becsaptam magam mögött az ajtót, és hangosan köszöntem. Maggie néni a konyhában volt, ezért először oda mentem.
-Szia, Maggie néni, megjöttem-mosolyogtam rá. Amikor meglátott, kiesett a kezéből a kanál.
-Te..te.. Mit csináltál a hajaddal?-sápadt le
-Semmit, mit csináltam volna? Mi történt? Megijesztesz!-sápadtam le én is, de ő csak szó nélkül a tükör elé tolt. Meglepetésemben felkiáltottam. A reggel még egyenletesen világosszőke hajamban mostanra egy barna tincs nőtt.
-Ez mi?-kérdezte tőlem, a tincsemre mutatva
-Nem tudom! Esküszöm, Maggie néni, nem én csináltam!
-Menj most el-mondta zaklatottan
Remegve felbotorkáltam a szobámba. Ez nem lehet... Mitől barnult be a hajam? Lecsuktam a szememet, és relaxálni próbáltam. Ez biztos csak egy rossz vicc. Hátha ki tudom mosni. A fürdőszobában engedtem magamnak egy kád forró vizet, és beleereszkedtem. Besamponoztam a hajam, de csalódottságomra a tincsem ugyanúgy barna maradt. Lemostam róla a sampont, és visszaültem a kádba. Hátradőltem, pihenni akartam. Vége a sulinak, itt az idő, hogy azt csináljak, amit akarok. Lehunytam a szemem, és egy jelenetet láttam magam előtt. Minden sötét volt, egy gyertyákkal megvilágított teremben álltam. A helyiség végében egy magas, fekete hajú nő állt, sötét, régies ruhában. Valakire várt-türelmetlenül kopogott cipője sarkával, és az ajtó felé pillantgatott. Rajtam egyszerűen átnézett. Mögöttem kinyílt az ajtó, és besétált rajta egy férfi. Simán átment rajtam, mintha ott se lettem volna. A nő elé lépett, meghajolt előtte, és magyarázkodni kezdett. Minden egyes szót tisztán hallottam, jóllehet majdnem suttogtak. A férfi előhúzott a zsebéből egy erszényt, és a nőnek adta. Az elrakta a ruhájába, és azt mondta a férfinak:
-Utoljára fordult elő, hogy haladékot kaptál. Ezt jól jegyezd meg, Rufus, különben úgy fogsz járni, mint a drága fivéred.Emlékezz, milyen kínokat élt át!
Többet nem hallottam, mert iszonyú fájdalom hasított belém. Mindenem fájt, nem kaptam levegőt. Aztán az álomnak vége szakadt. Újra a fürdőszobában találtam magam, Maggie néni karjai között. Elaludtam a vízben kis híján megfulladtam. Ha nem húz ki a vízből, meghalok. Köhögni kezdtem, és vizet köpködtem. Maggie néni Kihúzott a kádból, és színtelen hangon megszólalt:
-Beszélnünk kell.

Prológus

-Megszületett!Kislány! Jöjjenek azonnal, megszületett!-kiabált a házvezetőnő egy rangos, kisvárosi ház folyosóján-Óóóóó, és azonnal hívjanak egy orvost!-tette hozzá elsápadva. Az édesanya, Serena Matthews ugyanis korántsem volt olyan állapotban, amit reméltek. Előre tudták, hogy veszélyes dolog lesz megszülni a gyereket, de senki sem gondolta volna, hogy egy órán belül bekövetkezik az, amitől rettegtek. Mire az orvos kiért, Mrs Matthews már rég nem érzett semmit, csak szomorú csalódottságot. Szeretett volna részévé válni a lánya életének, de érezte, hogy erre nem lesz lehetősége. A fájdalma elmúlt, csak üres csalódottságot érzett. A távolból hallotta,hogy a városi orvos beszél hozzá, de a szavak jelentését nem fogta fel. Homályosodni kezdett a látása, alig ismerte fel a fölé hajoló nőt, Margarethet. Ó, a hűséges Maggie! Mennyi évet töltöttek együtt jóban, rosszban, mennyit segített neki azokban az időkben, amikor a férje tragikus halált szenvedett.. De most nem tehetett semmit. Szeretett volna elbúcsúzni mindenkitől, szerette volna látni a lányát. Még egyszer, utoljára.
-Maggie..kérlek-suttogta erőtlenül- Hadd lássam még egyszer a gyereket! Szeretnék elbúcsúzni.
-Asszonyom, ne mondjon ilyet! Minden rendben lesz!- rimánkodott a házvezetőnő, de azért odatartotta a csöppséget.
-Olyan gyönyörű-susogta Serena-Maggie, kérlek... Vigyázzatok rá, neveljétek fel, mint egy átlagos lányt. És könyörgöm, mondd meg neki, hogy szeretem!- ezeket már az utolsó erejével mondta. A nő teste elernyedt, a szeme lecsukódott, és kilehelte a lelkét. Ebben a pillanatban az eddig alvó, szőke, pihés fejű csecsemő panaszosan felsírt. Maggie szemét elöntötte a könny. Szegény pára! Még csak most született, de máris mennyire nehéz az élete! Szülők nélkül felnőni..
És az én feladatom lesz felnevelni őt-gondolta, és ringatni kezdte az újszülöttet-Felnevelni őt, úgy, ahogy az úrnő szerette volna. Nem szabad megtudnia, hogy ki is ő valójában, addig, amíg készen nem áll rá.- Addig ringatta a kislányt, amíg álomba nem merült. Óvatosan bevitte a babaszobába, és bölcsőbe fektette. A másik szobában letakarták az ágyat, ahol a néhai Serena Matthews teste feküdt. Egy héttel később emberek százai gyűltek össze a temetésén. Margareth Holloway egy fekete babakocsit tologatott maga előtt. Odabent egy szőke, apró kislány aludta az igazak álmát, és fogalma sem volt róla,hogy mennyire különleges..